Egyre

Egyre élesebben gyűlölök.

Minden alkalommal kés döfést

érzek a mellkasomban.

A torkom összeszorul,

s határos az önuralmam.

Egyre több a hullámvölgy.

Minden alkalommal jobban

fáj, ritkán érzek szárazságot

szemeimben.

Úgy érzem megtéptek.

Szinte csak sötétség maradt.

Önmagamat sem lelem már.

Egy árnyék maradt velem, 

nem is hasonlít rám.

Ez nem én vagyok...elvesztettem

magamat.

Mindent elvett tőlem, problémákat

kreált, átalakított, elvakított.

Nincs meg a mosolyom,

nincs meg a jókedvem.

Bezárkózok

Védekezek

Egyre sűrűbben ver át

Ígérget, de semmi nem lesz

Elveszek a tehetlenségben.

Látni is ritkán kíván,

látni is ritkán kívánom.

Ez az utolsó szál mi megmaradt,

nem sokára ez is elszakad.

Akkor ő int majd búcsút,

nem viseli el az önnön magam

kreálta súlyokat mik lehúznak,

sem a nihil nincstelenséget.

Semmim nincs, s mit adni

tudnék neki kevés. 

Hiba volt belekezdeni.

Hiba volt hagyni, hogy letérítsenek

utamról,

hogy eltérítsenek terveimtől.

Nem fogok neki kelleni

mert látja mim nincs.

Nekem sem fog kelleni, mert

nem tudja látni mim van. 

Hiába a szép arc, s a tudás, 

ha az értelem hibás és kicsinyes.

Hiába minden, ha képtelenek

vagyunk elfogadni és javulni.

Hiába az egész, ha valaki mindent

felad, míg a másik mindent megtart.

Igazságtalan  

C.Ch.M.