Képesek vagyunk a negatív, szándékosan sértő kérdéseknek olyan mennyiségét feltenni, ami a kérdezettben akaratlanul is lavinát indít el. Talán ráfoghatjuk, hogy érzelmi kitörések sorozatát idéztük meg. A lelki folyamatokat azonban nem láthatjuk; ha viszont mi vagyunk az "áldozatok" kérdés, hogy megértjük-e mi is zajlik bennünk? A pusztán nyers indulatosság, mellyel megpróbálunk az utolsó percig is védekezni káprázatos. A shocként ért szembesítések, hazugságok minden erőnket felemésztik. Mégis képesek vagyunk az esetleges újabb támadást a másodperc töredéke alatt lereagálni és kivédeni. Fizikai és biológiai erőnkön felül. Az önérzet olyan magaslatokba tör, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja akadályozni a védőmechanizmus kibontakozását vagy az utána következő sokszor ésszerűtlen megnyilatkozásokat, tettlegességeket.
Gondoljuk végig. Egy hozzánk közel álló személy, ha megbánt minket az első gondolat nem az, hogy kikérjük magunknak. Először fájdalmat, csalódottságot és érthetetlenséget fogunk tapasztalni. A hozzánk közel álló személyek irányunkba történő - számunkra rossz szándékú, bántó - megjegyzései sokkal élesebben hatolnak a tudatba, mint egy ismeretlené. Láblegyökerezés, megdermedés, tágra nyílt szemek, néhány másodpercnyi megsemmisülés... Ezek után kezdünk csak gondolkodni a miért-en. Mintha fejbe vágtak volna egy tompa tárggyal, mintha most térnénk magunkhoz az ájulásból. Elkezdenek kattogni azok a bizonyos kis fogaskerekek, feldolgozzák az információkat, számítanak, következtetnek és mi megnyugszunk néhány percre. Persze csak látszólag, olyan ez mint egy pótcselekvés. El kell terelnünk a saját figyelmünket a téboly megakadályozásának érdekében. Önuralom. Sokszor szó nélkül, némán tűrünk. De előfordulhat, hogy olyan szavak hagyják el ajkainkat, amit soha nem hittünk volna, hogy képesek leszünk kimondani. Valami undorító, valami bántó, valami hozzánk nem méltó... vagy csak a színtiszta igazság. Vannak dolgok, amiket néha ki kell mondani és végig kell gondolni. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy mikor, hol és miért. A fájdalmunk és bánatunk nem jogosít fel mások földbe tiprásához, nem ruház fel isteni hatalommal, nem jogosít fel meggondolatlanságokra. Időnként jó lenne egy párnát az arcunkhoz szorítani és kiabálni 1-2 nagyot.
S hogy mi történne ezek után?
Mintha még jobban megnyugodtunk volna. Ürességet, kiábrándultságot és szánalmat fogunk érezni.
C.Ch. M.
